Így visszatekintve az elmúlt húsz évre , látni
lehet, ahogy a magyar bankok sorra játszódtak át idegen kézbe,
idegenek által mindig megtalálva az élen pöffeszkedő helytartót, ki
kapzsiságán nem látva túl, nyújtja tálcán azt.
Idegen bankok, biztosítók itthon, Európában
egyedül állón nyerészkedve, bizonyos erre hajló hatalommal
összejátszva, gátlástalanul húzzák ki lábunk alól a talajt, az
országot.
Erre gondolok most, bár összefogni nem tudó,
irigységtől nem látó környezetemet látva értem én, miért ment ez ilyen
könnyen. Erre gondolok most, mikor a magánnyugdíj biztosítók
előzetesen az utolsó pillanatig szép összegeket ígérve reálhozamként, a
kifizetési határidő utolsó napjaiban hirtelen hibássá vált internetes
oldalaiktól beijedt ügyfeleiknek a telefont nehezen felvevő ügyintéző
beismeri, az eddigi adatok délibáb, a valóság ennek csak töredéke.
És nincs ki az emberek érdekében tenne!
Bízzunk a felügyeleti szervben! Nosza! Hamar a
telefont, és már mesélem is az ügyintézőnek: a hosszan tartó
hitegetést, a határidő előtt két héttel működésképtelenné vált
weboldalt, az egy hétig el nem érhető ügyfélszolgálatot, és végül a
magyar valóság: az eltűnt reálhozamot. És érkezik a válasz is: bízzunk
benne, hogy a biztosítók korrektül járnak el.
Bíztunk. Így múlt időben. Mert ma látom azt is,
hogy nyugdíjba menetelnél hasonló lett volna a számítás: fizetni egy
életig, és a végén egy jól megszerkesztett képlet szerint eltűnik a
pénz, és válasz csak a széttárt karok…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése