Menjenek ők...

               Nagyobb lehet a baj mint gondolnánk. A hasadt tudatú világ, mint tépett tulipán, kiegyenesedni már nem tud, bár sokan támogatják hogy úgy tűnjön virul még, ez álca, a torz tükör és a hazug beszéd hamisan mutatja.

               Brüsszelben repkednek a milliók, ha van ilyen szám egyáltalán, a bal zsebből jobba teszik , és nem tudom kin és min segít ez még? Úgy gondolom becsapva tettem én is az igent, mikor társulnunk kellett, s még büszke is voltam az „első kör” címkére, s így még jobban fáj a csalódás! Százezer nyugati cég lepett el bennünk, s mily nagy a színvonal javulás: semmi! Óriási láthatatlan prést hoztak, s a munkánk eredménye folyik ki vissza, oda…

Ezért kellettünk, hogy ódázva legyen még a totális bukás ott nyugaton…

Nézz körül barátom, itt már semmi sem magyar! A határra kiírhatnánk ország eladó! Másoknak dolgozunk mint egy cseléd, s más áruit gurítjuk a pénztár felé a hatalmas marketekben… És személyi kölcsönökből szaladunk szerezni valami plazmát, hogy menjen benne a való világ, de hd.-ban ám!

               És mint szülő érzem, az ördög kísérti lelkem mikor gyermekeim több nyelvet tanulni ösztökélem, hogy képesek legyenek lépni innét egy jobb felé! Pedig nem ezt akarom! Inkább a férgese menjen! A hazug, a pöffeszkedő helytartó, az igazgatóból lett gyártulajdonos, a szélhámos politikus… menjenek ők, maradjon a nép!

Savanyu a szölő

 

               Szép szlogeneket hallva: esélyegyenlőség, demokrácia, arra gondolok, ki is mondja meg mihez van jogom, miként gondolkodhatok, mit taníthatnak az iskolákban, mit írhatnak az újságok, mit adhatnak le a tv. csatornák, mit játszhatnak a színházak?

               Az esélyegyenlőségről az jut eszembe hogy több milliónyi sorstársammal egyetemben nagy esélyem van munkanélkülivé válni, szerencsétlen földönfutóvá. Lakástól megfosztva egyenlő lehetek a hajléktalanokkal.

Most még esélyem van arra hogy gyermekem felső iskolát végezzen, de ezért a család két szintet hátrább lép életünk színvonalában. Ha még drágul a „drága” oktatás majd többet dolgozom, hisz már most is kevés a napi  10 óra!

Magyarország esélyegyenlőségéről mi is jut eszembe? Megszüntetett , néha felrobbantott gyárak, a pénzt haza hordó külföldi multik, idegen szívű hazai politikusok,bankuralom…

               A kiegyezés nélküli országunkban népbüntetés van. Feketén megfizetett szülésznél születünk, idegen szellemű oktatóknál nevelkedünk, multikultos könyvek, újságok, tv-csatornák közt válogathatunk. S ha keressük a népit, a hagyományost, könnyen nácikká válhatunk. Ezért van az hogy a libsi, ránk erőltetett média-kultúr halomban, ha valahol felcsillan egy hagyományos értékű, az máris náci!

De a még mindig demokratának hívott libsik érzik már, hogy idejük lejárt, persze még sokáig esélyegyenlősítenek bennünk, de már halványan pislákol tudatunkban a világosodás. Hiába kiabálnak, s külföldről bértollnokokkal íratva fenyegetőznek. Ez a szellem már kiszabadult, és a vakságot-süketséget az emberek fejéből kifújva már elindult valóban esélyt adni az egyenlőknek, hazát teremteni itthon a Kárpát-medencében!

okt.23.-a kapcsán

         Van mikor a nép sóhaja szellőt kavar, és a tájat befutva viharként csap le az elnyomóra, kizsákmányolóra. Serénykedő dolgos emberek napról napra, hétről hétre, évről évre teszik a dolguk. Születnek, álmodnak, és meghalnak. És néha eljön az a nap mikor sóhajtanak. Mikor elnémul a gyár, mikor nem indul a traktor, mikor üres marad az iskola, akkor lehet tudni, a sóhajok vihart kavarnak.

         Mikor már nem hat a megfélemlítés, mikor ordítva utat tör magának és már nem maradhat taposva az igazság, akkor megtelik az utca, és összezár a tömeg, a hétköznapi bátrak. És történelmet csinálnak! Olyankor jaj a hatalomnak!

         Lánctalpas álmom újra végig gördül a városon, de most a lövedék az ágyúcsőbe fut vissza! ’56 elítélt hősei ha lenéztek ránk emlékezőkre, legalább ti sóhajtsatok…

Különös kirándulás

         Jó barátságban vagyok szomszédommal, kiknek munkahelyén szerveztek kirándulást Esztergomba és Párkányba, meghívásukra velük tarthattam. Egy busznyi ember a megyéből, különfélék, korra, érdeklődésre, természetre.

         Néhány korai melengető nedű elfogyasztása a nyelveket is oldotta, és hamar szóba került a politika is. Öröm látni, hogy a „nem túl öregek” az előző nyolc év Fidesz nemjei, vétói, és országmentő hangoskodásától befolyásolva gondolkodóvá váltak, és a „ harsányan hangoztatjuk nemzetmentő szerepünk, de nem ezt csináljuk” okoskodáson már túl látnak.

Kis, helyi problémáik megoldatlansága rakódik össze országos gonddá. Nekünk kell ezeket megoldani itthon, együtt, közösen

         Esztergom. Az ó-templom magasztos élménye, a Bazilika lelki érintése után a vármúzeumba vitt utam. A recepción jegyet válva érdeklődtem az oroszlános freskók felöl. Biztos sokan ismerik ezek legendáit, a gondolatokat, melyeknek szép összefoglalóját lehet olvasni Badininél. Nos, ezeket nem lehet látogatni!

Sebaj! Irány a múzeum. Az első terembe lépve meglepetten olvastam végig a falon lógó magyarázó szövegeket, meglepetten, mert a magyar történelemben jártasként nem így tudtam dolgokról. Fel is szakadt belőlem: kik írták ezen valótlanságokat?! Nos,  a teremben lévő idegenvezető hozzám lépve halkan kérdezte: Ismerni tetszik a történelmet? Igen!

És kiderült, őt is többször fenyítették mert „külön” történelem órákat tart az érdeklődőknek, és szintén látja ezt a furcsa tényt, hogy míg Románia, Szlovákia múzeumai telve vannak hamisított magyar történelmi irományokkal, érthetetlen hogy lehet ez Esztergomban is így?!

         Párkány. Esztergom párkánya. Az óriási kirakodóvásár többségében magyar résztvevői hömpölyögnek a téren, az utcákon. És itt is megtalálom a nekem valót. Egy sátor telis tele faragvánnyal, könyvel, tárgyakkal magyarosan. Beszélgetünk. Az árus székely, már csonkahonban él. Állítja, néhány éve növekszik az érdeklődés a magyar tartalmú könyvek, magyaros termékek iránt. Ébredünk.

A végletek találkozása ez, a keletről jött székely és én, a kemenesi avarok utódja itt, a hunok, avarok, magyarok szakrális helyének vonzásában, Dunán felül is itthon!

Elszámoltatást!

Van hogy nem hisz az ember a szemének, mert vannak kik néznek de nem látnak.A múlt aggá ért tömegei még próbálnak satnyuló körmeikkel belemarcangolni ébredező tudatunkba, de már csak bohócok ők, szánalmasak.
  Volt miniszterelnökünk nem fél, mert agg hívei élő falként veszik körül, s a felépített média bájos mosollyal téveszt meg minden gondolkodót, ki hagyja magát.
Történtek -e bűncselekmények az elmúlt húsz évben, kormányzati magaslatokban?
  Vajon a gondosan megtervezett üzemeink elkótyavetyélését levezénylők mit vallhatnának? Vajon a bennünket sárba tiprók, megalázók, eladósítók ha vallanának, mit mondanának? A titkos földeladások, a sukorói botrány, a vörös iszap katasztrófa kinek a lelkén szárad?
 Kezek szorulnak ökölbe még tehetetlen dühben,  de lelkünk már felkiált: Igenis elszámoltatást! Mindenért!
Az elmúlt húsz évért!

bankok, bíztosítók

Így visszatekintve az elmúlt húsz évre , látni lehet, ahogy a magyar bankok sorra játszódtak át idegen kézbe, idegenek által mindig megtalálva az élen pöffeszkedő helytartót, ki kapzsiságán nem látva túl, nyújtja tálcán azt.

Idegen bankok, biztosítók itthon, Európában egyedül állón nyerészkedve, bizonyos erre hajló hatalommal összejátszva, gátlástalanul húzzák ki lábunk alól a talajt, az országot.

Erre gondolok most, bár összefogni nem tudó, irigységtől nem látó környezetemet látva értem én, miért ment ez ilyen könnyen. Erre gondolok most, mikor a magánnyugdíj biztosítók előzetesen az utolsó pillanatig szép összegeket ígérve reálhozamként, a kifizetési határidő utolsó napjaiban hirtelen hibássá vált internetes oldalaiktól beijedt ügyfeleiknek a telefont nehezen felvevő ügyintéző beismeri, az eddigi adatok délibáb, a valóság ennek csak töredéke.

És nincs ki az emberek érdekében tenne!

Bízzunk a felügyeleti szervben! Nosza! Hamar a telefont, és már mesélem is az ügyintézőnek: a hosszan tartó hitegetést, a határidő előtt két héttel működésképtelenné vált weboldalt, az egy hétig el nem érhető ügyfélszolgálatot, és végül a magyar valóság: az eltűnt reálhozamot. És érkezik a válasz is: bízzunk benne, hogy a biztosítók korrektül járnak el.

Bíztunk. Így múlt időben. Mert ma látom azt is, hogy nyugdíjba menetelnél hasonló lett volna a számítás: fizetni egy életig, és a végén egy jól megszerkesztett képlet szerint eltűnik a pénz, és válasz csak a széttárt karok…

Mai Magyarország

Savanyú szájjal ébred a munkás, a tegnapi fröccs ízmaradéka bágyadt böffként reményt vesztett vágyak utóízeként tör ki a mának. Legyintés ez a nap is, ez a hét is, ez az évszázad is…
Kerényi úr fidesz-gőzös reményei az élet poklában szilánkokra hullnak. Számlát kérünk a szerelőtől, az újságostól, a kocsmárostól az új hitű Magyarországon, mert becsületesek vagyunk! Vége a szürkegazdaságnak? Megsegíti az állam a vállalkozókat, cserébe mi mit kapunk? További minimálbéres fizetést… Szegény audi, mercedesz, és bmw tulajok, mennyit bánkódtatok az elmúlt húsz évben! Problémáink álságos megoldói, mindenkori pártok! Egy erőtlen nép erős uralkodói, ti aztán tudjátok mit akarunk! Összefonódott hatalmasságok! Közel tízmillió vágyik egy kicsit jobb életre! Egy nyári utazásra, parizer mentes reggelire, keserűség nélküli ébredésre! Gyerekeink tuti iskolába érkezésére a közénk telepítettek mentén. Kényszer túlóráink kifizetésére a munkahelyen. Volt gyáraink mosolygós arcú új gazdáinak eltűnésére életünkből.